2012. júl. 24.

Bagel

A bagel először Lengyelországban jelent meg, s onnan indult világhódító útjára. Előbb Oroszországban, majd a keleti zsidó közösségekben terjed el. Az 1900-as években zsidó kivándorlók vitték magukkal Észak-Amerikába. Kanadában és az USA-ban már az első világháború idején megalapították az első bagel-sütödéket. Ma is elsősorban Amerikában népszerű. (forrás: www.receptek.tv)


Hozzávalók:

  • 1 kocka élesztő
  • 1 tojás
  • 1 ek cukor
  • 37,5 dkg liszt
  • 2,5 dl langyos víz
  • szezámmag (elhagyható)











Elkészítés:
Az élesztőt 2,5 dl langyos vízben felfuttatjuk, majd a liszttel, cukorral, sóval 5 percig dagasztjuk, és letakarva 45 percig kelesztjük. A tésztából 12 gombócot formázunk és 10 percig pihentetjük, a sütőt előmelegítjük 200'c, légkeverésnél 180'C-ra, és egy lábosban felteszünk főni 1 liter vizet. Egy lapos nagy tepsit kivajazunk, vagy sütőpapírral kibéleljük.
Az ujjunkkal egy lukat vájunk a tészta közepébe és köröző mozdulatokkal karikát formázunk belőle. A bageleket forrásban lévő vízben 1-1 percig főzzük. A tésztát szűrőkanállal kiszedjük, és a tepsire tesszük, megkenjük felvert tojással és megszórjuk a szezámmaggal, vagy tökmaggal, vagy amivel szeretnénk. A sütő középső részén 25 percig sütjük.

A tetejére számos dolgot tehetünk, az ízlésünkre van bízva. Többféleképpen tölthető, lazaccal, szalámival, vajkrémmel... A lehetőségek itt is határtalanok. Nagyszerű vendégváró finomság! Csinos szendvicsek készíthetők belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése